KÖVÉR BÉLA

BÁBSZÍNHÁZ

Magunkról

A Kövér Béla Bábszínház 1946 óta szolgálja közönségét Szegeden, kicsiket és nagyokat egyaránt. Immár a negyedik generáció kapja az első színházi élményt ettől a kis társulattól. A hosszú amatőr múlt után egy évtizede hivatásos együttesként működő színház igyekszik hű maradni az alapító, dr. Kövér Béla által teremtett hagyományokhoz, de nyitott minden új, korszerű bábszínházi törekvésre is.
A Bábszínház folyamatos, élő kapcsolatot tart fenn a régió magyarlakta területein működő gyermekszínházakkal. Az együttes rendszeresen látogat el Románia és Szerbia közeli településeire.
Nézőközönség 1950-es évek. Csodálatos narancsok 1954. Kiskacsa és barátai 1956. Pinocchio 1958. Hamupipőke 1962. Hófehérke 1966. Lúdas Matyi 1974. Csalavári Csalavér 1983. A császár új ruhája 1988.

1945. szeptemberében a szegedi Dugonics András Gimnázium növendékei elhatározták, hogy tanári és szülői támogatással bábszínházat hozzanak létre. A Szabad Művelődési Felügyelőség segítségével 1946-ban a Dugonics téri Katolikus házban megkezdődött a színház építése. Az elkészített bábszínpad végül a piarista gimnázium rajztermében került felállításra. 1946. december 24-én került sor az ünnepélyes bábszínházi megnyitóra, a "János vitéz" c. darab bemutatásával. Az évad során még négy darab került színre: Moliere: Botcsinálta doktor, Arany János: A bajusz és Jóka ördöge, valamint Fazekas Mihály: Lúdas Matyi. Az 1947/48-as évadot már a Dugonics Gimnázium alagsorában kezdték, az itt kialakított színházteremben.

A város hamar megismerte a lelkes kis társulatot, hisz 1948 nyarán már az Ipari Vásáron léptek fel. 1948 ősze nem múlt el nyomtalanul a színház életében. A Szabad Művelődési Felügyelőség helyett a Pedagógus Szakszervezet vette át az irányítást. Az alapító bábosok közül egyedül Kövér Béla maradt meg műszakiként. Az 1954-ig terjedő időszakban a Bábszínház szó szerint a létéért küzdött. Többször kellett költözni: az iskolai államosítások miatt először a Kereskedelmi és Gyorsíró Iskolába (1950-52), majd a Pedagógus Szakszervezet Oroszlán utcai helyiségébe (1952-1954). Végleges megoldást a Szegedi Fémipari Vállalat és a Városi Tanács segítségével, a társulat által saját kezűleg épített új bábszínház jelentette a Dózsa György utcában.

A "Kamara Bábszínház" 1954. október 16-án nyitotta meg kapuit a közönség előtt, Szilágyi Dezső: Mackó Mukik c. bábjátékával. A Bábszínház kezdettől fogva a Városi Tanács fennhatósága alatt működött, majd 1959-től a közvetlen gazdasági felügyeletet a November 7. Művelődési Otthon látta el. 1955 és 1959 között a színház sok tájelőadást tartott,részben az anyagi helyzete javítása miatt is. Ebben az időszakban négy megye, 45 helységébe látogattak el. A vendégjátékok megszűnte, valamint a hatékonyabb tanácsi támogatás lehetővé tette, hogy a színház művészi színvonala jelentősen emelkedjen. Az első állomás 1960-ban a Lúdas Matyi új feldolgozású bemutatója volt, mely a "naturális bábjátszás" korszakában úttörő lépésnek számított. Budapesten a vidéki bábcsoportok fesztiválján még nem mindenki fogadta el ezt a kezdeményezést. Az 1960 októberében bemutatott "Árgyélus királyfi" már mind a közönség, mind a szakma elismerését elnyerte. Az új utak keresésében dr. Kövér Béla támasza, barátja Koós Iván tervező volt, aki ettől az időszaktól kezdve végig, szívesen segített az amatőr együttesnek. 1964-től a társulat, már Szegedi Bábszínház néven szerepelt. Az együttes tagjai hétvégeken két előadást játszottak. A Bábszínházi bérletrendszer is ekkor alakult ki, évi öt bemutatóval. 1965-től 1974-ig évenként felváltva hol a békéscsabai, hol a pécsi nemzetközi bábfesztivál vendége volt a bábcsoport. A későbbiekben az együttes energiáját meghaladta a mindenképpen többlet energia befektetést igénylő fesztiváli felkészülés. Nem szabad feledni, hogy a csoport minden tagja munkája mellett bábozott (dr. Kövér Béla akkoriban Szeged legnagyobb vállalatának, a DÉLÉP-nek volt a személyzeti igazgatója).

1977 ismét új fejezetet jelentett a Bábszínház életben. Együttműködési szerződést kötöttek a Szabadkai Gyermekszínházzal előadások cseréjére. Ez a kapcsolat napjainkig is tart. 1979-ben a Bartók Béla Művelődési Központ vette át a Bábszínház irányítását. 1983-ban és 1984-ben a DÉLÉP Vállalaton keresztül NDK-beli vendégszerepléseken vett részt az együttes. Német nyelven adta elő a Jancsi és Juliska és a Kiskacsa és barátai c. előadásokat. 1984. májusában a Dózsa György utca 2. szám alatti épületet el kellett hagyni, mert az épületben födémcserét kezdtek. Az új épület, azonban még nem volt kész, ezért átmenetileg a Bartók Béla Művelődési Központ nagytermében építettek színpadot.

1987. október 25-én új korszak kezdődött a 40 éves Bábszínház történetében. Elkészült a Bakonyi Tibor által tervezett korszerű, mindentudó Lenin krt. 50. sz. alatti színházterem, melynek nézőterét Szekeres Mihály belsőépítész tervezte. A Bábszínház jelenleg is ebben az épületben üzemel. Közben az országban egyre-másra alakultak az önálló bábszínházak, így megteremtődött a külső feltétele egy profi bábszínház alapításának.

1993-ban Szeged MJV Közgyűlése megalapította az önálló Szegedi Bábszínház intézményt. Az új státusz, új kihívásokat jelentett. Többek közt, a megnövekedett előadásszámot (a korábbi heti két előadás helyett ma hat előadást játszik a Bábszínház) kiszolgáló, szakképzett személyzetet kellett összehozni. 1995-ben a külföldi partnerszínházak köre a Temesvári Bábszínházzal bővült. 1996-ban a Bábszínház felvette, az 1994-ben elhunyt dr. Kövér Béla nevét. A szakképzett személyzet képzése érdekében, 1996. januártól beindult a bábszínészképző stúdió. 1998-ban nyolc fő kapott bábszínész oklevelet. A stúdió tovább folytatódott, 2001-ben újabb hat fő végez. A speciális bábkészítő szakma külön bábkészítő tanfolyam beindítását tette szükségessé.A társulat jelenlegi tagjai közül zömmel a házi stúdióban szereztek képesítést. 2003-ban, az időközben kereteit kinövő Bábszínház, újabb helyiségekkel bővült. Sok éves áldatlan állapotot szűnt meg, hiszen végre kialakításra kerültek alapvető fontosságú helyiségek: öltözők, próbaterem, irodák stb. Napjainkra térve elmondhatjuk, hogy a már több mint 60. éve működő Kövér Béla Bábszínház folyamatos, élő kapcsolatot tart fenn a régió magyarlakta területein működő gyermekszínházakkal. Az együttes rendszeresen látogat el Románia és Szerbia közeli városaiba, ugyanakkor igyekszik minden rangos hazai fesztiválon is megjelenni. Szegeden pedig tovább folytatja bábszínházi előadásait, remélhetően a kis és nagy nézők megelégedésére.

A Kövér Béla Bábszínház adószáma: 15485056-2-06


A Kövér Béla Bábszínház 2008-ban a személyi jövedelemadó 1%-kából 64943 Ft. támogatásban részesült.

Az összeget a Rest mese c. produkció plakátjának elkészítésére fordítottuk.

A Kövér Béla Bábszínház 2009-ben a személyi jövedelemadó 1%-kából 63505 Ft. támogatásban részesült.

Az összeget a Csipkerózsika c. produkció reklámgrafikáinak elkészítésére fordítottuk.

A Kövér Béla Bábszínház 2010-ben a személyi jövedelemadó 1%-kából 69897 Ft. támogatásban részesült.

Az összeget az Ilyenek az állatok c. produkció reklámgrafikáinak elkészítésére fordítottuk.

A Kövér Béla Bábszínház 2011-ben a személyi jövedelemadó 1%-kából 59560 Ft. támogatásban részesült.

Az összeget a november/december havi műsorplakát nyomdai költségére fordítottuk.

A Kövér Béla Bábszínház 2012-ben a személyi jövedelemadó 1%-kából 51669 Ft. támogatásban részesült.

Az összeget a november/december havi műsorplakát grafikai költségére fordítottuk.

A Kövér Béla Bábszínház 2013-ban a személyi jövedelemadó 1%-kából 62700 Ft. támogatásban részesült.

Az összeget a Hókirálynő c. produkció díszleteinek festésére fordítottuk.

A Kövér Béla Bábszínház 2014-ben a személyi jövedelemadó 1%-kából 42987 Ft. támogatásban részesült.

Az összeget a Rettentő görög vitéz produkció fehér pvc színpadborítására fordítottuk.

A Kövér Béla Bábszínház 2015-ben nem volt jogosult a személyi jövedelemadó 1%-ából támogatásra.

Köszönjük mindenkinek, aki gondolt ránk!

Szállás Szeged, Szeged szállás, Szegedi szállások Családi információs és közösségi portál
Virtuális sétán tekinthetik meg a bábszínház helyiségeit!